foto1
foto1
foto1
foto1
foto1
Üdvözlöm honlapomon! Célunk, hogy ezen portál hasznos információforrás legyen az otthoni zenehallgatók számára a hifi, zene, zenehallgatás témakörében. Ennek megfelelően a főmenü segítségével kereshet írásaink közül, melyek remélem elnyerik tetszését. Amennyiben nem talál információt az Ön által preferált termékről, szívesen látjuk fórumunkon is!Bővebben...

Audioland

Hírek, információk a hifi világából, zenekultúra

Szavazás

Ha show...

Mindig kimegyek, érdekel a hifi - 25.6%
Csomó ismerőssel össze lehet futni, megyek - 1.2%
Még nem tudom - 39%
Ez sem a régi, már nem megyek - 13.4%
Sosem mentem, most sem fogok - 20.7%

Összes szavazat: 82
Ez a szavazás már befejeződött : 04 nov. 2016 - 18:53

Audioland a Facebookon

Vintage tunerek meghallgatása
„Edison és Berliner érdemei elévülhetetlenek

Írta: Puskás János
 
Érdekes műfaj a hifizés. Változtat az emberen, a gondolkodásmódján. Nem akar haladni a korral. Bár a csapból is az folyik, hogy ez vagy az az újdonság milyen jó nekünk, mert mennyire csoport1szükségünk van rá, meg az már digitális, a rosszmájúan csak vájtfülűeknek nevezettek szobáiban a mai napig ott trónol az analóg. Bizony, a hifista dacol a legújabb kor vívmányaival, és lemezjátszót, szalagos- kazettás magnókat, csöves elektronikákat, és békebeli tunereket hallgat. Kívülről nézve őrület, hogy egy 30-40 éves használt készülék ára bőven meghaladja azt az összeget, amennyiért már újat kaphatna az ember. És mégis, igény van rá: mert az egy másik korszak szülöttje. Más szellemiségben tervezték és építették. Miért tesszük ezt? Ezt kifejteni több, és rendkívül tapasztalt audiofil beállítottságú emberrel történő - és valószínűleg rendkívül érdekes - beszélgetés után lehetne, de valószínűleg akkor is csak a felszínt kapargatnánk. Ezért inkább ne is menjünk bele. Meg azért sem, mert a mostani témánk nem ez. Hanem a tunerek.

Arra gondoltunk, hogy nem kell nekünk mindig új készülékeket nyúznunk, főleg, ha valamiben elismertebb, jól hallgatható darabokat gyártottak pár évtizeddel ezelőtt. Tipikus példa erre a rádiózás. A Quartz szintézeres gépek valahogy nem olyan simán, emberközelin szólnak, legalábbis a legtöbbjük. Ezért adta magát, hogy ha öreg hifi, akkor először ezekkel a masinákkal foglalkozzunk. Tovább bátorított minket az, hogy 2-3 telefonhívás után 5 darab előző századi tunert ajánlottak fel nekünk. Ilyen könnyű dolgom tán’ sosem volt.

A haladás azonban félelmet gerjeszthet a zenebarátok között: olvashattuk, 2012-ig teljesen csoport2át kell állnunk a digitális földi sugárzásra a TV esetén, ami a rádiónál kitolódhat 2014-ig. Elvileg. Az emberek mégsem rohannak a boltba, hogy készüléket váltsanak, aminek talán a lustaság (Pató Pál úr is megmondta: Ej, ráérünk arra még!), de talán a ragaszkodás is lehet az oka. A jól bevált készülékeink hozzánk nőttek, szeretjük őket. Kiszolgálnak minket a mindennapokban, megelégedésünkre. Szeretjük őket. Mi nem ijedünk meg az átállástól, dacolva a korszerűbb, jövőt idéző technológiákról szóló marketing szövegekkel. Miért? Több ok miatt. Először is, itt volt a műsorszórással kapcsolatos bizonytalanság. Ez megoldódni látszik, Európában – így Magyarországon is - a DAB + fog terjedni, ami AAC Plus tömörítést (128kbs, vagy az alatti) használ. Ilyen kicsiny bitráta hallatán bizony fanyalognak az otthoni zenebarátok, hiszen ez tizede a tömörítetlen, CD szabványú wav-nak. Van itt más gond is: a készülékekkel való ellátottság sem az igazi még. Az analóg sugárzás leállásának (egyik) feltétele, hogy az ország lakosságának 94 %-a számára elérhető legyen a digitális rádióműsor. Ez a műsorszolgáltatók oldaláról teljesülhet, de ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak, talán meg sem élem, hogy Túristvándiban Manyi néni is megvegye az új szabványú ketyeréjét. Komolyra fordítva a szót, a tendencia legalábbis nem ezt mutatja jelenleg.
S még egy számunkra megnyugtató információ: a dolgok jelenlegi állása szerint a Magyar Rádió adásait az átállás után is vehetjük, és ez nekünk bőven elég: nem vágyunk mi tovább a Bartók-Kossuth- Petőfi trión túl semmire, esetleg a nyugati országrészben lakó (általunk kissé irigyelt) fültársaink által vehető nyugati adókra… 
FM vevőkészüléket venni vagy megtartani tehát nem biztos, hogy badarság, de az is kérdés, hogy milyen kategóriával érdemes foglalkozni? Erről mindenkinek magának kell döntenie. Fel kell tenni a kérdést, mennyire fontos neki ez a forrás, és ebből kiindulva meg kell határozni a keretet. Természetesen, aki rákeres a témára, olvasgatva a portálokat és a fórumokat, találhat mindenféle információt, s akárcsak máshol, itt is vannak fanatikusok, de létezik az ellentábor is. Ez utóbbiak szerint a(z FM) szabvány eleve erősen korlátozza a kapott minőséget, de annyira, hogy egy alap rádió is megteszi. Nem akarom lelőni a poént, de ezzel a meghallgatás végére a magunk részéről nem értettünk egyet. Mondjuk előtte sem, inkább azt mondanám, hogy megerősödött a hitünk. És még szót sem ejtettem az internetes rádiókról, mint konkurenciáról. Ma már a szélessávú korlátlan internet világában végeláthatatlan mennyiségű rádió fogható a számítógép segítségével. Ehhez kell egy jó minőségű hangkártya, vagy DAC... De ez egy másik írás témája. Később esetleg kibeszéljük, de a mai témánk az FM rádiózásról szól, tehát ezzel foglalkozunk.
Van azonban még egy nagyon fontos dolog, amiről sajnos sokan megfeledkeznek. Pedig ez feltétlenül szükséges az éteri hangok szobába juttatásához: az antenna. A minőségi rádiózás a megfelelő, értsd tiszta, elég erős jellel kezdődik. Kár lenne a jó minőségű rádióvevőnket vacakul kiszolgálni, majd megállapítani, hogy ez nem jó. Kalkuláljunk bele az árba egy jó minőségű antennát, kivéve, ha közel lakunk (azaz pár kilométerre) valamelyik adóhoz. És most nem a szobai erősítős mütyűrökre gondoltam, hanem a több elemből álló, FM frekvenciákra hangolt YAGI szerkezetekre.
Ennyi bevezető után a tárgyra is térünk, de csak az után, hogy megbeszéltük: mit, miért, és hogyan csináltunk – így talán érthetőbb lesz az egész történet.
Mi kategóriák helyett inkább márkákban gondolkodtunk, már csak azért is, mivel nem klasszikus értelemben vett tesztre készültünk. Tuner esetén – főleg, hogy használt gépekről van szó - ez nem is olyan egyszerű. Erre rájöttünk hamar, amikor jöttek a gondok. Számítottunk is rájuk, mert azok mindig jönnek. Hogy mik voltak ezek? Az eleje még sima ügy volt. Feldobtuk, milyen gyártók termékeire lennénk kíváncsiak. Olyanokról akartunk írni, akik letettek valamit az asztalra ezen a téren, - természetesen a teljesség igénye nélkül, mert az számos készülékkel és még több problémával járhat - ezért mi a megszokott 5-6 darabnál nem akartunk többet.  Soroltuk: Pioneer, Kenwood, Sony,  Marantz, Revox, Fisher. Ezek pár pillanat alatt összejöttek, így nem keresgéltünk tovább Sansuit, Luxmant, Sequerrat, Telefunkent, Yamahát vagy mást.
Tehát, mint fentebb már említettem, alig pár telefonhívás után összejött a mezőny. Mire megszerveztünk a mindenki számára alkalmas napot, a Marantz gazdija meggondolta magát, ha nem gond, ő ki sem venné a rendszeréből. Üsse kavics, 5 darab is elég lesz.
Szereztünk egy frekvenciamodulátort, mert ugye csak úgy az igazi az összehasonlítás, ha ugyanazt a zenét hallgatjuk meg ugyanolyan körülmények között. Ja! És természetesen otthonos környezetben: Bakai Gábor 30 éves rendszerén. Csak a stílus kedvéért. Meg mert jó. A már sokszor bizonyított Sony-JBL motyón. Jópofa lesz, gondoltuk.
A megbeszélt napon, miután megérkeztünk, melegítettünk, hangolódtunk egy kicsit, – amolyan hifista módjára - a füleinket simogató frekvenciák forrása természetesen analóg volt: egy Thowsend Elite Rock Rega karral, és Yamaha hangszedővel. Nem is volt a hanggal semmi gondunk. De el kellett szakadnunk az ilyen földi örömöktől, mert vár a kötelesség: előkészültünk a tuner tesztre. Addig is a hasunkra csaptunk és bekötöttük a legöregebb készüléket, a Fishert. Hallgattunk Bartókot, Petőfit, próbálgattuk a hájendnek csúfolt sima rézdrótomat, amivel (és az itt is szereplő Kenwood tuneremmel) én Monoron minden számomra érdekes csatornát tökéletes vételi minőségben fogok (Petőfi, Bartók). Meg ennél többet is. Tehát belevágtunk a munkába. Belőttük a frekvenciát, összekötöttük a rádióvevővel a modulátort, és füleltünk. Nem, ez így nem lesz jó. Sőt, ez így bűn rossz. Kisebb küzdelem és kötögetés után rájöttünk, a forrásunkkal van a baj – és most természetesen nem a lemezjátszóról beszélek. Problémánk forrását inkább kihagytuk a további metódusból, és az MR csatornákra koncentráltunk. De ahhoz kell egy antenna. Ez az, amiben most hiányt kell szenvednünk. Gáborunk kábelen keresztül rádiózik, de mi a hagyományos módszert akartuk alkalmazni. Ez lett a harmadik gond. Folyt a harc a vételért, Gáborunk még a vérét is adta az olvasók tájékoztatása érdekében. Végül a problémát egy kb. 4 méteres kábellel oldottuk meg, amit mindenféle furmányos módon tekergettünk a szoba magaslati részein. És kezdetét vette a meghallgatás, az alábbi résztvevőkkel:
 
Fisher FM-200B (1962)
FisherfrontKülső: aranyszínű fém, és barna fa mindenhol, de ez olyan módon, hogy egyből beugrik a retro feeling, pedig még be sem kapcsoltuk. Nem nagy, de jól kézre álló gombok, szellősen elhelyezve, mindenhez hozzáférhetünk. A baloldalt, felül "Audio Level" , a jobb felső pedig a Tuning .
Alsó sor balról jobbra "Selector : mono, stereo-mono automatic, stereo filter" ,"Muting" ,"AFC: OFF, Microtune, AFC1,  AFC2" ,"Sensitivity: AC OFF, Distant, Local" . Ezeket muszáj megmagyaráznom.
AFC gomb: lényegében automatikus frekvencia szabályozási funkció, az adók esetleges elhangolódását hivatott megszüntetni (az oszcillátor frekvenciát stabilizálja). Háromféle üzemmódba lehet beállítani, vagy teljesen kikapcsolható .A "microtune" egy érdekes játék: egy kis szenzoros érzékelő segítségével kikapcsolja az AFC-t ,ha a hangoló gombhoz közelít az ember keze, majd - az adóra hangolás után - automatikusan visszakapcsolja azt .
"Sensitivity " érzékenység kapcsoló helyi vagy távolsági vételre átkapcsolható ,ugyanez a gomb egyben a hálózati kapcsolóként is funkcionál .
A skálája egyszerű, jelerősség visszajelző műszerrel rendelkezik.
Hátul 75 és 300 Ohmos antenna csatlakozók, finomhangolás érzékenység, egy fix hálózati kábel, majd RCA kimenetek.
Klasszikus felépítésű FM tuner 15 elektroncsővel ésFisherback 4 hangolt körrel, kaszkód kapcsolású bemenő fokozattal. Az oszcillátor és keverőfokozatban speciális nuvisztor csöveket alkalmaznak. A front-end részt három középfrekvenciás és két limiter fokozat követi, az utolsó úgynevezett dinamikus limiter. A sztereó dekóder három csöves, nagy stabilitású alkatrészekből felépítve. A kimeneti fokozatban egy-egy ECC81 cső dolgozik, az első csőfél erősít, míg a második egy alacsony kimeneti impedanciájú katódkövető.
Szolgáltatások: csendes hangolás, két fajta AFC, sztereó zajszűrő, automata monó-sztereó kapcsoló, helyi adók vétele.
 
Kenwood KT 3500 (1970)
Kkenwoodfrontülső: vicces (a szó jó értelmében), olyan mintha egy játékszer lenne a többi, jóval nagyobb rádió mellett. Bakai: „bocs, de egy Skoda 120-as kijelzőjét juttatja eszembe”. Mindenhez hozzá lehet férni, ez sajnos nem volt elmondható mindegyik versenyzőről. Alumínium, és egy számomra meghatározhatatlan szín keveredik az előlapon, a gombok – tekerentyűk a szokásos sorrendben: AM, FM, FM mono kapcsoló, be és kikapcsoló gomb, zajszűrő, némítás, majd a hangoló gomb. A skálája jól olvasható, szépen játszottak a színekkel, mutatós, de még megfejeli ezt egy jelszint kijelzéssel és egy hangolást segítő műszerrel is.
Hátul: sztereo és mono RCA kimenetek, kenwoodbackcsavaros csatlakozók a kábelek részére, sorban AM, GND, FM (75 és 300 Ohm egyaránt), majd biztosíték. Fix AM antenna szintén tartozék.
Moduláris felépítésű, integrált áramkörű a sztereo erősítő diszkrét tranzisztorokra épül. A KF fokozat hangolható (klasszikus felépítésű – hasonló a csövesekhez), 3 hangoltkör FM-re. Látszik rajta, ez egy nagyon régi iskola szülöttje. Érzékenysége kiemelkedően jó. Alig adunk neki egy darab drótot, a visszajelzés könnyedén felugrik, akár teljesen is. Lehet, hogy csal?
 
Pioneer TX-8500-II  (1977)
piofrontKülső: Nagy kapcsolók, és gombok az előlapon. Nem gond a kezelésük, legyen bármekkora kezünk… Mindez fémből készült, természetesen.  Nézzük tehát sorban, mit tekerhetünk-kapcsolhatunk, balról jobbra haladva: be- és kikapcsolás, wide-narrow üzemmód, rec level check , output level (az egyik kimenet hangereje – mint később látatjuk – változtatható), muting (némítás), a frekvenciaállítás forgógombja, valamint az üzemmód kapcsolója (AM, FM, Mono). Hátul is van kínálat, AM, Gnd (föld), 300, majd 75 ohmos csatlakozások, FM multipath csatlakozás, fix és variálható hangerejű RCA kimenetek, majd a biztosíték mellett egy háromkéses hálózati csatlakozó, ezek felett tornyosul még egy fix AM antenna is. Több mint elég. A csapat tetszési indexe itt volt a legnagyobb, egyértelműen őt láttuk a legszebbnek.
Belső: 4 kört láttunk FM-re.  piobackIntegrált stabilizátros tápegységgel építették, a KF (mely kerámiaszűrős) és a sztereó dekóder erősen integrált, modernebb felépítésű.  Hitachi és Pioneer IC-k mindenhol, Ez egy elismert darab, egyesek szerint a TX-8500II majdnem olyan jó tuner, mint a TX-9500II. A tápegység integrált stabilizátoros. A szolgáltatások között megtalálható a széles és keskeny (wide, narrow) IF sávszélesség beállítás érzékenysége nagyon jó
 
A tunerekre specializálódott információs honlap, az  fmtunerinfo.com  szerint a TX-8500II általában 50-80 dollárért kel el az eBay-en.
 
 
Revox B 760 (1978)
Az interneten olvasgatva vegyes kép alakulhat ki erről a gépről: vannak, akik szerint a világ 10 legjobb tunerjének egyike. Mások elítélik, mert ez nem a klasszikus analóg tuner, hanem relés, quartz szintézeres modell. Az igazság talán félúton lehet, mindenesetre a név kötelez, ez a nagy múlttal rendelkező gyártó nem csap össze semmit - mi semmiképp nem hagytuk volna ki.
revoxfrontKülső: a gyártótól megszokott design. Leírni egy egész oldal lenne, ezért – a rajongóktól elnézést kérve - csak a legfontosabbakat említeném. Tehát: szürke-alu kinézet, a szokásos módi a gyártótól. Be- és kikapcsoló gomb, hangerő szabályozással ellátott 6,3-as JACK csatlakozó a fejhallgató számára, zajszűrés, a csatornák beállításához szükséges funkciógombok a digitális kijelző alatt, hatalmas alu potméter a hangoláshoz, csatorna gombok, mono, szeparáció gombok. Hátul az RCA aljzatok olyan szűk helyen vannak, hogy igen meggondolandó, milyen kábelt akarunk használni kedvencünkhöz, a gazdaságoson kívül (Bakai a bekötéskor: „K…va Revox! Írd oda nyugodtan! revoxbackAlig lehet bekötni!”). Ennyit ellene, még meghallgatás előtt. Multipath, variálható és fix RCA, majd ezt a DIN kimenet követi, hálózati feszültség szelektor, 2 késes (Revox) hálózati aljzat, majd 300 és 75 Ohmos antenna bemenetek.
Belső: igen különleges, bonyolult felépítés jellemzi ezt a készüléket (a gyártót ismerve ez nem meglepő). A FET-es front-end egység hat hangolt körös, szimmetrikus tranzisztoros keverőfokozattal, PLL szintézeres varicap diódás hangolással. A 11MHz-es KF szűrőt egy speciális ötfokozatú szélessávú limiter erősítő követi majd végül egy digitális számlálótípusú demodulátor állítja elő a hangfrekvenciás jelet. Szintén kapcsolóüzemben működik a multiplex sztereódekóder, amely a kétcsatornás hanginformációt állítja elő igen alacsony szintű torzítással.
Szolgáltatásai sokrétűek, a csoportban gyakorlatilag egyedülállóak: fejhallgató-csatlakozó, hangerőszabályzó, némítás, fix és variálható RCA kimenetek, programozható csatornák
Szolgáltatások: PLL szintézeres digitális oszcillátor, Dolby B zajcsökkentő (opcionális), sztereó zajelnyomás, variálható némítási szintek, stb.
 
Érzékenységben többen köröket vertek rá.

A B760 általában 450-700 dollárért cserél gazdát az eBay-en.
 
Sony  ST-A6B (1978)
SonyfrontKülső: szürkés előlap, a színe nagyon kedvemre való.  A kezelőszervek alul: a kimeneti jelszint szabályozó gombja, multipath-normál üzemmód kapcsoló, némítás, majd mono-sztereo kapcsoló. Feljebb balról a be- és kikapcsoló gomb, jelerősség, majd finomhangolás visszajelző műszerek, narrow, majd tuning forgógomb, középen pedig a skála.
Hátul:  75 és 300 Ohmos antenna csatlakozók, variálható és fix RCA kimenetek,  majd egy három késes hálózati csatlakozó. SonybackAz ST-A6B egy ritka, csak (!) FM-tuner. A belsejére, annak megépítésére öröm ránézni. Kerámia szűrős KF, 7 hangoltkörös hangolóegység, mely várhatóan nagy szelektivitást és jó jel/zaj viszonyt ígér alacsony torzítás mellett. Klasszikus felépítésű diszkrét és integrált áramkörökből épül, Sanyo IC-k alkalmazásával, a gépet hagyományos tápegység szolgálja ki.
Az ST-A6B érzékenysége több mint meggyőző. A sávszélesség itt is választható (széles, keskeny azaz wide, narrow).

Az ST-A6B általában 150-225 dollárért kel el az eBay-en.
 
Hangoskodjunk!
A Fisher kissé fakó, dinamikátlan, lagymatag. „Olyan, mintha nem lenne az állomáson.” Legalábbis a Revoxhoz képest. A gazdája esküszik: ez többet tud annál, mint ahogyan most szól. Nézzük. Villásdugó fordítás - és valóban sokkal jobb lett mindenben. Egészséges arányok, kellemes dinamika, igazi „sima” hang jellemzi. Tényleg jó hallgatni, szépek a hangszerhangjai, jó a ritmusa, de inkább csak elzenélget, nem köt le túlzottan, nem vonja magára a figyelmet. Háttérzene – van, akinek ez bejön. Egy barátom például éppen erre használja a rádióját (ami pedig igen jónak mondható). Hallgat valamit, általában Bartókot, amíg ő bármi mást csinál, például dolgozik. Nem akarom leírni a 200B-t, valóban kiváló darab, szó se róla. De nem az a típus, amely egyből odaragaszt, és nem adja a húúúaztaaa érzést (kerek szemekkel). Szóval erre való ez a gép. Aki oda akar figyelni, igazi izgalmat keres, olvasson tovább. Aki visszafogott, sima, kerek hangot szeret, annak nem lesz könnyű a dolga: ilyet elkapni nem egyszerű.
Következzen a Sony. Őkelme prezentációja kontrollált, jó felbontással rendelkezik. A tere nem olyan kiterjedt, mint például a Revoxnak.  Szerintem egy szinten mozgott a Kenwooddal (ehhez is hasonlítottuk a legtöbbet), de itt is más elképzelések vannak, már ami a zenét illeti. Míg az kissé visszafogottabb tónusú, ez a SONY a cég legjobb hagyományainak megfelelően nyílt, kellemes színezetű, kerek, zenei. Vannak, akik csoport3még emlékeznek a márka régi nagy gépeire, azoknak ez nem meglepetés. Hárman háromfélét mondunk, ki melyiket választaná, tehát a jó választáshoz tudni kell, mit akarunk. Bakai: „szerintem ez pontosabb, dinamikában jobb”. Van benne valami, a Kenwood viszont simább, szerethetőbb, mindezek mellett nagyon kiegyenlített a hangú tuner, de mindkettő érezhetően kisebb hang, mint a nap két nagyágyúja (Fisher, Revox). S ezzel a mondattal már rá is tértem a KT3500-ra. Valami nincs rendben, nincsenek igazi lecsengései. Ez nem ilyen szokott lenni, fordítsuk meg a villásdugót: és valóban, sokkal kifejezőbb lett, és nyíltabb. Ez egy ilyen nap. Mindig a második állás az igazi. Legalábbis ami a fázist illeti.”Kicsit öregíti a hangot.” „Sokkal frissebb és nyíltabb, dallamosabb lett, de még mindig középmezőnyben küzd.” Azt is megemlítettük, hogy igazi Kenwood stílusban zenél, annak minden jellegzetességével. Ezt inkább az autó-hifisek értenék, mivel az otthoni zenehallgatók ma már nemigen keresik ezt a régen igen nagynevű márkát. Azért megpróbálom leírni. Kicsit befelé forduló, nem túl lelkes, zárkózott, kissé sötétebb tónusú, talán a sávszélekkel is gond van. De ez nem is olyan rossz. Mert most jön az a rész, hogy sokáig hallgatható, élvezetes, jó a felbontása, az adók közötti különbségeket szépen mutatja. Ez után jött a Pioneer. Kézbevettük, megcsodáltuk, és reméltük, hogy ajánlani tudjuk. Mert szép, és viszonylag olcsó is. Nem kell túl komoly teljesítmény, és már elégedettek is lehetünk. Amit a hallgatásakor megjegyeztem, hogy mindenben egyformán jó. Középszerűen. Fakó, sávhatárolt, lagymatag, nazális. „Nem elég artikulált, mp3-at csinál a hangból” (érdekes, általában tömörített zenét adnak…) A mélytartományt csak imitálja. Pedig tényleg gyönyörű. De sokkal jobb ránézni, mint hallgatni. Szóval, ha dísznek szánjuk, jár az ajánlás. Egyébkánt… hát nem is tudom. A feketeleves után a már csak reménykedtünk, hogy a Revox nem hagy minket cserben. A kimeneten megjelenő jele sokkal halkabb, volt a Fisherénél. Halkabb, de meglehetősen jó. A sávszélek, dinamika figyelemreméltó, de az amerikai zeneiségét, részletező képességét nem tudta elérni. Még a jól beforgatott villásdugó esetén sem. Mert igen érzékeny rá őkelme is. Helyes állásban sokkal részletezőbb, testesebb a hanggal örvendeztet. Jó a ritmusa, testes, ütős a mélytartománya, kiegyenlített a hangképe. Igazi boogie fogad minket.  Belevon a zenébe, mozog a láb, dobog a szív.  Tökéletes ellentéte a Fishernek, ami a stílust illeti – legyen szó akár külsőről, akár belsőről. Ami a hangminőséget illeti, ez a két gép ma mindent vitt, de mások az ütőkártyák. Hogy ki melyiket választja, az bizony erősen ízlésfüggő…
 
 
A hangoskodás eredménye, gondolatok

Ma meghallgattunk 5 darab tunert egy hatalmas kínálatból. Korántsem lehet tehát ez az iromány kimerítő, annál inkább érdekesség, vagy figyelemfelkeltés arra, hogy nem kell mindig csak előre tekinteni. Ezek az idősebb gépek megérik a pénzüket, gyártójuknak megfelelően mind más utat jár, mást tartottak fontosnak a tervezésnél. Bár a körülmények nem voltak teljesen optimálisak, de erre az igazat megvallva nem is igazán számítottunk. A karakterek és a kategóriák közötti különbségek azonban még így is szépen kijöttek, jól hallhatóak voltak. Az tehát, hogy nem mindegy, mit illesztünk a hifi láncunkba, a mai nap tapasztalta is alátámasztotta. Higgyék el nekem, jó tunert venni még mindig nem badarság. A hitetlenek hallgassanak bármit, én- és most eljátszom a gondolattal, mi lenne, ha ezek még bármikor kaphatók lennének – kívánom, hogy hallgassanak legalább olyan jó tunert otthonukban, mint a Revox-Fisher páros. Ízlésüknek, rendszerüknek megfelelően. Az előbbi leköti, felvillanyozza a hallgatóságát, megköveteli az odafigyelést. Mint feljebb már írtam: egyszerűen nem háttérzenére való. A Fisher a nyugalom, sima hangzás szigetére viszi az ember, ellazítja hallgatóságát. Tehát, aki szereti a régi csöves gépeket, és azt a hangot, amit a 200B nyújt, érdemes beruháznia egy ilyen darabba. Nem mellékesen messze ez a legdrágább a mai kínálatunkból, a gyűjtők keresik, akár befektetésnek sem rossz választás. De mi hallgatni szoktuk ezeket a darabokat, és mint írtam, arra is abszolút alkalmas. Ez a két készülék hangminőségben, és árban egyaránt fölötte állt a többi részvevőnek, úgy is mondhatnám, a mai napon a nagyobb összegért jobb zenét szolgáltattak mindketten. Kenwood-Sony páros versenyét már a hangi jellemzésben kitárgyaltam, szintén ízlés dolga. A kettő közül talán a Sony az eszköztelenebb, a Kenwood a barátságosabb. Mindkettő könyörtelen az adókkal, annak ellenére, hogy ma a középmezőnyben szerepeltek, azoknak azért képesek sok örömet okozni, akiknek nincs a fentebb tárgyalt két rádióra keret, vagy nem annyira fontos a rádió, mint forrás. Nem vesztegetek sok karaktert rájuk az ajánlásban, szerintem más karakterük ellenére egyenlők voltak a mai napon, a mi rendszerünkben. Végül a Pioneer. Ez a készülék szürke, jellegtelen hangjával nem tudta megdobogtatni a szívünket, ellentétben a külsejével. Ilyen tapasztalatok után azt mondom, kár érte. Komolyan.

Ezek lettek a mostani meghallgatásunk eredményei. Feltettük a kérdést, mint hifista: mit vegyünk? Kinek segíthet ez a meghallgatás? Annak, aki rádiózni akar, és nem tudja, merre induljon? Talán. Ennél legyünk pozitívabbak: valószínűleg. Reméljük, kellő bátorítást és információt adott ez a cikk ahhoz, hogy bártan belevágjon, meghallgasson pár gépet. Mi ma ezt tettük. S hogy menyire élveztük az időutazást ezekkel a készülékekkel? Gábor keményen alkudozni kezdett a Revoxra. Én meg vettem egy Telefunkent.
Ennyit az átállásról.

 

Copyright © 2017 Audioland. Minden jog fenntartva.