5 kiló DAC - azaz D/A konverterek 500 ezer környékén... 
3. rész: Human Audio Muto és Muto X

Írta: Szalontai László

Az első részben megismerkedhettünk a tesztkörnyezettel, aki kihagyta volna, mindenképpen olvassa el, mivel, mint mindig, elmondjuk, fontosak a körülmények és az elmondottak erre is vonatkoznak. Szóval olvasás. Ha megtörtént, íme, a következő rész, amiben, mint ígértem két készülékről is szó lesz...

A Human Audio nevű kis magyar cég nem túl régóta van jelen az audio világban, de annál több sikert értek már el termékeikkel, méghozzá többnyire külföldi szaksajtók nyilatkoztak róluk igencsak elismerően. Jelenlegi DAC kínálatukban a Muto és Muto X típus található meg.

Külsőre mindkét készülék ugyanolyan méretű, (messze a legkisebbek a csoportból) egyszerű, ízléses és minőségi benyomást keltenek. Elő- és hátlapjuk elsőre üvegnek tűnik, de valójában fényes akril lap (amit kihívás fotózni…), míg maga a készülékház könnyű fémlemez. Az előlapon csak visszajelző LED-ek találhatóak, amik szerencsére nagyon diszkrétek még teljes sötétségben sem zavaróak, amivel sajnos egyre ritkábban találkozunk. Ezek a kis fények mutatják, hogy éppen melyik bemenetet választottuk, akkumulátorról szól-e a készülék, vagy töltődik, netán hamarosan le fog merülni. Hátulról is pontosan ugyanolyan a két DAC a típusmegnevezést kivéve: itt található a ki-be kapcsoló, valamint egy billenő kapcsolós bemenetválasztó, mellyel lehetőségünk van kiválasztani, hogy melyik S/PDIF bemenetet akarjuk használni. Az egyik RCA, a másik BNC csatlakozón keresztül tudja fogadni a maximum 24 bit/192 kHz felbontású digitális jelet. Bemenetből összesen ennyi áll rendelkezésünkre, tehát, ha számítógépünket szeretnénk forrásként használni, mindenképpen szükségünk van egy USB-S/PDIF átalakítóra is. 1 pár aranyozott analóg RCA kimenettel rendelkeznek, ami a Muto X esetében a látszat ellenére teljesen szimmetrikus, kimenetei ténylegesen függetlenek egymástól, nincs közös földelése sem, és jár is hozzá egy RCA-XLR átalakító is, hogy akik a szimmetrikus összeköttetést preferálják és ki is tudják használni, azoknak se kelljen megalkuvást kötniük. Ezen kis készülékek LiFePO4 akkumulátorról üzemelnek, amivel a gyakorlatban nagyon hatékonyan és egyszerűen működnek. A Muto használata a legegyszerűbb: teljesen feltöltött állapotban nagyjából 12 órányi zenehallgatást tesz lehetővé, ha töltöttségi szintje alacsony, akkor azt egy piros LED jelzi felénk. Ilyenkor egyszerűen csatlakoztatjuk az 5V-os töltőt és az audio jeltől teljesen szeparáltan megindul a töltés, tehát zenehallgatás közben is folyamatosan tölthető. Próbáltam különbséget keresni a tiszta aksis üzem és a töltődő állapot között, de nem hallottam eltérést. A teljes feltöltődéshez nagyjából 12-14 óra szükséges. A Muto X működése viszont kissé eltér. Üzemideje a kisebb fogyasztása végett hosszabb, ~14 óra, töltési ideje rövidebb ~7-8 óra, viszont csak kikapcsolt állapotban lehet tölteni, azaz zenehallgatás közben nem, így, ha lemerül, sajnos az újratöltésig nem tudjuk használni. Ez viszont a gyakorlatban kis odafigyeléssel egyáltalán nem jelent problémát. Mindkét készülék ugyanazt a DAC egységet használja, csak az analóg kimenetben különböznek. A sima verzió teljesen diszkrét (OPA mentes) bipoláris és J-FET tranzisztorokkal tiszta "A-osztályban" működik, míg az X-ben ezt a feladatot transzformátor látja el. Mindkét termék az átlagosnál (~ 2 Vrms) kisebb mértékű kimeneti jellel rendelkezik: a Muto 1.25 Vrms az X pedig 1.45 Vrms.

További specifikációk:

Muto
Bemeneti érzékenység: 0.5Vpp (75 ohm)
Működési idő akkumulátorról: legalább 12 óra (teljes töltést feltételezve) 
A teljes újratöltéshez szükséges idő : 12-14 óra (maximum) 
Túltöltés / Mélykisülés elleni védelem: Igen (beépített, automatikus) 
Minimális terhelő impedancia: 10Kohm 
Frekvencia átvitel:  20Hz-40kHz +/- 0.5dB (valós HD* jelforrás esetén) 
Teljes harmonikus torzítás: kevesebb, mint 0.05% 
Jel/ zaj viszony: több, mint 112dB(A) 
Belső tápellátás:  LiFePO4 csúcsminőségű cellák, hosszú (több, mint 5 év) élettartammal, memória effektus nélkül
Méret: (széXmaXmé): 50x100x130 mm
Súly: 536 g
Ár: € 1015

Muto X
Bemeneti érzékenység: 0.5 Vpp (75 ohm)
Működési idő akkumulátorról: legalább 14 óra (teljes töltést feltételezve)
A teljes újratöltéshez szükséges idő : 8 óra (maximum)
Túltöltés / Mélykisülés elleni védelem: Igen (beépített, automatikus)
Minimális terhelő impedancia: 600 ohm 
Frekvencia átvitel:  20 Hz - 40 kHz +/- 0.5 dB (valós HD* jelforrás esetén) 
Teljes harmonikus torzítás: kevesebb, mint 0.01% 
Jel / zaj viszony: több, mint 118 dB(A) 
Belső tápellátás:  LiFePO4 csúcsminőségű cellák, hosszú (több, mint 5 év) élettartammal, memória effektus nélkül
Méret: (széXmaXmé): 50x100x130 mm
Súly: 651 g
Ár: € 1523

A meghallgatás

A kis dobozok rendszerbe kötése annyira egyszerű művelet volt, hogy ahhoz képest egy fehér tányér is kvantumelméletnek tűnhet. PC-ről hallgatni csak a Tabla segítségével tudtam őket, (melyet az M2tech Young driverével telepítettem) ugyanis mindkét DAC csupán S/PDIF jelet képes fogadni. Mivel akkumulátorról üzemelnek, különböző tápkábelekkel sem tudtam kísérletezni, digitális kábelnél, a saját gyártmányú Simul szintén hozta a papírformát és ”otthoni környezetbe” is jobban illett a Stockholmnál az USB-S/PDIF átalakító és a D/A konverterek közé. Szinergiát tekintve a csoport többi résztvevőjéhez képest mindenképpen előnyben voltak, mivel az átalakító és a digitális kábel is ugyanazon hangzásirányt képviselte. USB kábelként viszont a Diamond a Tablán keresztül is sokat hozott hangban, így vele történt az éles meghallgatás. A termékeken érződik a tudatos fejlesztés, hasonló karakterrel találkoztam a kábelektől kezdve, az átalakítón át, a konverterekig.

A teszt kapcsán ők érkeztek meg legelőször és a két készülék külsőre szinte megkülönböztethetetlen, számomra ez felhívás volt a keringőre! Egy kis papírral letakartam a hátulján a típusjelzést, majd a tetejük kapott egy A és B megjelölést, így valamilyen szinten egy vakteszt szerűséggel kezdtem az első pár napban a meghallgatást, ugyanis kíváncsi voltam, hogy meg tudom-e határozni, melyik készülék lehet a drágább, pusztán a hang alapján. Az eredmény rendszeremben igencsak egyértelmű volt, ugyanis minden szituációban jól definiálhatóak voltak a különbségek. De ne szaladjunk ennyire előre, inkább vegyük sorba először, miben is hasonlítanak egymásra.

Mint említettem, mind a két DAC hasonló karaktert képvisel, le sem tagadhatnák a rokoni szálakat. A hangképüket az első taktusok megszólalása után nagyon élethűnek véltem, emiatt még Windowsos környezetben is egész jól szóltak, nem váltak túlzottan művivé, de az Ubuntu Stúdió ez esetben is jobban szerepelt. Ez a fajta természetes hangzás minden típusú zenén keresztül átjött, visszanézve a jegyzeteimet, szinte mindegyik számnál ott virított ez a jelző! Viszont ezen kívül semmi látványosat nem nyújtottak (a meghallgatás elején), ami számomra bíztató jel, mert a meghallgatások végére általában azok a készülékek tudnak meggyőzni, amik nem az első 10 percben vesznek le a lábamról, hanem az együttöltött idő alatt, hagyják, hogy körbeudvaroljam, megismerhessem őket, cserébe mindig egyre több és több értéket tárnak fel magukból. Nyilván megvan a bája egy egyéjszakás kalandnak, de a többség inkább a hosszú távú kapcsolatot keresi.

A következő kiemelendő tulajdonsága mindkét készüléknek, hogy nagyon tisztán, torzításmentesen szólnak. Valószínű az akkumulátoros üzemnek is köszönhetik ezt a fajta zajtalanságot, valamint többek között azt is, hogy szürreális csendet és nagy feketeséget tudtak varázsolni a szobámba. Olyan sötétség lett néha, hogy Darth Wader ahhoz képest napistennek tűnt. Mit értek ezalatt? Amikor egy szám közben például hirtelen elhallgatott minden néhány ütemre, vagy csak lecsengett egy gitár húr, semmi alapzaj semmi oda nem illő sistergés, csupán a nagy fekete csend maradt meg, továbbá a tiszta előadásmódnak köszönhetően, az összetettebb zenéknél egyszerűen úgy tűnt a kevesebb zaj hatására, mintha több információ jutott volna el hozzám a zenéből.

A felhőtlen megszólalás nagy hangerőn is megmaradt, ami könnyedén arra ösztönzött, hogy egyre hangosabban hallgattam a zenéket, viszont esetemben, főleg klasszikus zenéknél, sokszor feleslegesen nyomtam a távirányítóm hangosító gombját, nem lett hangosabb az előadás ugyanis elértem az erősítőmön a maximális hangerőt, de kedvem lett volna, még tovább hangosítani. Ez a hátrány afentebb említett alacsony kimeneti jelszint rovására írható, amivel kénytelenek voltak kompromisszumot kötni a tervezésnél. Általában 1-2 óra állás között szoktam hallgatni a rendszeremet, ugyanazon hangosság eléréséhez a Human DAC-ok esetében ez 3-4 órára módosult, sajnos egy- halkabb felvételnél már nem sok tartalék maradt.

Mindkét forráskészülék annyira részletes, mint sok másik analitikusnak titulált DAC, de mindeközben mégis koherensek tudtak maradni. John Coltrane tenorszaxofonját a Locomotion számban egy finom ércességgel itatták át, amivel élővé varázsolták az előadást anélkül, hogy fülsértően élessé váltak volna. Még mindig a hasonlóságok jegyében maradva meg kell említenem, hogy számomra mindkét készülékből hiányzott a Dead Can Dance - Return Of The She-King szám alatt az erő, úgy éreztem, mintha csak 80%-on pörögött volna az előadás, nagyobb energiákat szerettem volna. Térjünk át a különbségekre, ugyanis abból is akadt jó néhány.

Chris Jones Long After You're Gone és No Sanctuary Here című számain a Muto X levegősebbnek és frissebbnek hatott, mint a Muto és ezzel együtt még összeszedettebbnek is tűnt. Lendülete, ritmusa jó volt, de lehetett volna nagyobb volumenű az előadás. Legalsó oktávokból (egymáshoz viszonyítva) hiányzott a súly és a nagyság, viszont a stúdiós körülmények között felvett steril hangvitelű számból élőbb hangulatú felvételt csinált. A Muto ugyanitt keményebb és brummogósabb mély tartományt nyújtott, de ezzel együtt itt jobban átjött az alsó oktáv súlya, viszont kétségtelenül lassabbnak érződött. Nils Lofgren - Mud In Your Eye dalában az X rendkívüli mennyiségű levegőt adott minden hang köré a zenében és teljessé tette, az azt körülvevő akusztikus hangzás csillogását. A kis testvérnél még természetesebb, részletesebb és gyorsabb volt. A Muto öblös alsó tartománnyal szólaltatta meg John Zorn - Alhambra Blues című dalát, de az X jobban figyelt a részletekre, apró finomságokra, a mélyei pedig omlósabbak és lágyabbak voltak. Neil Cowley Trio - The Face of Mount Molehill albumán a Muto részletes, dinamikus, energikus előadást biztosított, de ami az atmoszférát illeti; pontosan abban nyújtotta a legjobb formáját, ahogy definiálta a levegős és könnyed hangképet. Az X viszont még erre is tudott egy lapáttal tenni, ugyanis az előzőnél direktebben és kiegyenlítettebben szólt, a basszusa részletesebb és gyorsabb, mindene ott volt, ahol kell. Közép tartomány ízesen, színesen (nem színezetten!) és dinamikusan hangzott. Minden zenészen éreződött, hogy jókedvvel vették fel az albumot, igazi örömzenét játszottak, ami általában az élő koncertek varázsa szokott lenni, de itt ugye egy stúdiós felvételről beszélünk. Dvořák IX. szimfóniájánál egy jó hangulatú levegős és friss előadást hallottam a Muto X-en keresztül, ahol a színpadkép mélységével és szélességével is minden rendben volt, bár nagyon hiányzott számomra az erő, nem éreztem az átütést az előadásban, viszont a dinamikai csúcsokat jól prezentálta, valamint a mikro dinamika terén is példásan szerepelt. Dave Metthews – Alligator Pie sűrű rock zenéjét is jól lenyomta, a hangkép szilárd, pontos és kontrolált maradt, a levegős és természetes hangzás, pedig kifejezetten jól illett a számhoz. A magas és középtartomány dinamikájával, erejével meg voltam elégedve, viszont az alja üthetett volna nagyobbat A meghallgatások alatt könnyű volt csupán háttérzeneként hallgatni, de könnyen oda is tudtam rá figyelni. Az egész készülékre egyébként nagyon jellemző a könnyedség valamint az is, hogy a kevésbé jó felvételeket is élvezet rajta hallgatni.

Dióhéjban

Mindkét készüléket jó választásnak tartom, bár amennyiben a pénz nem számítana én mindenképpen a Muto X-et választanám rendszerembe. Egyszerűen lenyűgözött az élettel teli viselkedése. Minden gyorsnak hangzott rajta keresztül, nem gyorsított, vagy gyors ütemű, csak gyors, tiszta és részletes volt. Ez a sebesség az, ami miatt úgy tűnhet, hogy vékonyabb hangképpel rendelkezik, mint a kisebb testvére, de ez csupán egy illúzió, mivel pont, hogy jobban definiált, részletesebb és textúráltabb a mély tartománya, összehasonlítva a Muto lassabb, kerekebb, melegebb tónusú karakterével. A nagyobb modell, szinte minden téren többet kínál, legyen szó akár levegősségről, akár dinamikáról.

Az akkumulátoros tápellátottságuk kis odafigyeléssel a mindennapi használat során egyszerű kezelhetőséget biztosított, ami külön dicséretet érdemel. Ennek a megoldásnak egyik nagy előnye, hogy nem kell jó minőségű tápkábelre költenünk, valamint a használat során minden körülmény között zajtalan és csendes zenelejátszást biztosított, viszont mint minden más az életben, ez sem járhat kis kompromisszum nélkül, nevezetesen: számomra hiányzott belőle az energia, rock zenén pedig az állat. Manapság olyan világban élünk, amelyben a limonádé mesterséges aromákat tartalmaz, ellenben a bútorápoló szerek valódi citromot. A digitális forrásoktól analógos megszólalást szeretnénk, amit ezen kis DAC-ok meg is adnak nekünk! Mindenféle digitális ízt mellőző, stressz mentes hangzásukkal egyszerűen belopták magukat a szívembe.

Ennyi fért a harmadik részbe, kedvcsinálóként a következő epizódról annyit árulhatok el, hogy egy lengyel készülékről olvashattok majd. Tartsatok velem akkor is!

2014. január